A terhes testemet nem csak a születendő gyerek védőburkának tartottam; az ő szempontjából persze az volt, de a saját szempontomból, amit viszont sosem akartam véka alá rejteni, csatatérnek éreztem. Akkor is, amikor terhes voltam, és most is, ahogy visszagondolok arra az időszakra. Tatai Erzsébet felkérésére ezért választottam Barbara Kruger művét a sajátom mellé. Persze nem gondoltam, hogy az eredeti Krugert ki tudnánk állítani; eleve virtuálisan, vetítve képzeltem el a mű reprodukcióját. Ez az ötlet elvetélt kísérletnek bizonyult, ezért a kérésnek megfelelően választottam egy másik művet is.
Pauer Gyula műve kevésbé ismert, az életmű katalógusát tanulmányozva bukkantam rá. A Pszeudo-művek koncepciójuk szerint visszájára fordítják az ábrázolást, az ábrázoltat; úgy tesznek, mintha az valami más lenne, mint ami valójában. Bár Pauer kiválasztott műve alapvetően a formai illúzióra épít, hiszen a festés-árnyékolás során kisebbnek látszik a terhes has mérete, mint amekkora valójában, az átélt terhesség érzésének ambivalenciájára az ő munkájában is ráismerek.
És végül az elvetélt kísérletet is az installáció részévé tettük.

Tatai Erzsébet írása