Eperjesi Ágnes három kiállításáról
Három helyen látható jelenleg Eperjesi Ágnesnek kiállítása. Ez önmagában viszonylag ritka jelenség kis magyar kortárs művészeti életünkben. Hát még ha hozzászámítjuk, hogy a tárlatokon nem egyetlen tematika egyfajta aspektusból történő önmagát kergető körbejárásáról van szó. Még ha első pillantásra ez nem is olyan evidens.
A közös „hívószó” a cím: Színügyek, amely alatt kereshetünk akár áthallásokat is, de nem járunk messze a szókapcsolat valódi lényegétől akkor sem, ha szó szerint értjük. Vagyishogy a tárlatokon a fotós-képzőművész legújabb, színek természetével foglalkozó vizsgálódásai eredményét tárja a közönség elé. Eperjesi Ágnestől azonban megszokhattuk már, hogy rendkívüli elméleti és technikai felkészültséggel rendelkező, folytonosan megújulni képes, ugyanakkor rendkívüli módon ön azonos, következetes alkotó, így hát nem meglepő, hogy a három tárlat mindegyike akár önmagában külön is megállhatná a helyét.
Egymással párhuzamos bemutatásuk azonban mindenképp szerencsés, hiszen a különböző megközelítésmódok egymást erősítik, az alkotó mondanivalójának mind mélyebb rétegeit tárják fel. Eperjesi Ágnes legújabb műveit ugyanis a korábbi munkáknál erősebb analitikus hozzáállás jellemzi, ha úgy tetszik a művészet és a tudomány határmezsgyéjén egyensúlyozik.
Nem célja, hogy átfogó, minden tudományos kritériumnak megfelelő színtant írjon, mindösszesen a saját tapasztalatai alapján osztja meg velünk, nézőkkel a világ működésével és azon belül speciálisan a színekkel kapcsolatos megfigyeléseit.
Vizsgálódásai eredményéből olyan művek születnek, amelyek egyszerre hordoznak intellektuális és érzéki, sőt esztétikai tartalmakat – talán ez is magyarázhatja sokrétű népszerűségüket. Ezen túlmenően az alkotások fotográfia és festészet határterületén mozognak, alapvetően fotografikus eszközökkel létrehozottak, de a festészet, illetve grafika felől közelítve is értelmezhetőek.
Ezt támasztja alá a kiállítási helyszínek sokfélesége, amelynek időpontilag első, méreteit tekintve legjelentősebb állomásának helyszíne a Magyar Fotográfusok Háza- Mai Manó Ház. A klasszikus, beporosodni látszó fehér falakat rikítóan színes fotogramok, különböző módokon vetített videoinstallációk, rajzos ábrákat hordozó világító dobozok, tablók vették ezúttal birtokba. Mégpedig azért, hogy egy kvázi-történetet mondjanak el: egy háziasszony mosással kapcsolatos élményeit. Látszólag banális, egyszerű „alapigazságok” hangzanak el, vagyis hogy nem mindegy, milyen színű ruhát mivel mosunk, nagy elővigyázatossággal kell szelektálni, nehogy bekövetkezzen a rémálom, hogy például kedvenc fehér pulcsink hirtelen kap egy enyhe vöröses árnyalatot.
Az egyik teremben egy mosógép áll, melynek ajtaja mozgatásától függően hol gyorsan, hol egész lassan a mosódob virtuálisan körbe-körbe forgatja a kivetített feliratot: „Mindig lesz friss szennyes”. A mosás aktusa folyamatosan visszatérő, a létfenntartáshoz szükséges, általános emberi élményként hangsúlyos értelmet nyer, és mint ilyen, alapja lehet a későbbi cselekedeteknek, tapasztalatoknak. Mindenki találkozott már színekkel, életünket színek között éljünk, naponta új és új élményekre teszünk szert velük kapcsolatban – válogatjuk, rendezzük, értelmezzük, meg még ki tudja, mi mindent teszünk vele. Tegyük hozzá: általában ösztönösen. Eperjesi Ágnes a hétköznapi téma szerepeltetésével éppen erre mutat rá, ugyanakkor művészként tisztában van azzal is, hogy a színek történetesen a képzőművészet (és általában a képi gondolkodás) egyik fő alapeleme is.
A háziasszony mondanivalója összemosódik a színelméleti alapok szemléltetésével, a mosógép forgódobja a színkört és a színkeverés folyamatát jeleníti meg. A mosógép a kiállításon kísérleti-demonstrációs eszköz lesz, amelynek ablaka a fényképezőgéppel, fotópapírral, világító dobozzal, videokamerával és számítógéppel együtt az optika törvényszerűségeit mutatja be.
Az mosógép installációkon kívül további „szemléltető eszközök” a keveredő színű ruhadarabokat megjelenítő piktogramok, amelyek nagyrészt különböző csomagolóanyagokról származó ábrák újrahasznosított változatai. Sőt, a mindennapi életben a mosási balesetek kiküszöbölésére használatos színfogó kendő is új értelmet nyer a tárlaton: többek között azt a színekkel kapcsolatos kérdéskört feszegeti, hol van a ruha színe és a szennyeződés határa.
Eperjesi képzeletbeli mosása során úgy tűnik, a 20. századi művészet két karakteres, egymással általában nem találkozó irányvonala: a színek és formák esszenciáját kereső konstruktivista indíttatású szemlélet és a hétköznapi vizuális kultúra elemeit újrateremtő pop art szellemiségű hozzáállás talál közös nevezőre.
A Nessim Galéria kiállításán a színek analízise még tudományosabb jelleget ölt. A tárlaton csupa mechanikailag, a fotóoptika segítségével készült kép látható, amelyek a színek által nyerik el értelmüket. A kiindulópont itt is a hétköznapi, önmagában érdektelen dolgok újrahasznosítása. A sokat látott jeleneteket ábrázoló fényképek új értelmet nyernek ha prizmán keresztül mutatjuk meg őket, a hétköznapi használati tárgyak színes lenyomatairól nem is beszélve. A fotogram lehetőségeinek alkalmazásával a fotópapírra helyezett egyszerű tárgyak - konyhai eszközök, egyszerű színes műanyagcsövek, színes műanyag fóliák - szinte a felismerhetetlenségig feloldódnak a megvilágítás során létrejött színmódosulás következtében. Eredeti rendeltetésükön kívül elvesztik tárgy mivoltukat is, tisztán festői-grafikus elemekként a kép egészének szolgálatába állnak.
A székesfehérvári Szent István Király Múzeumban bemutatott interaktív fényinstalláción, illetve videóanimáción színes betűk vetítéséből összeolvasható szövegek láthatók. „A valóságok úgy jó szemlélni, ahogy van.” – olvashatjuk. És hogy hogyan van? Az tőlünk, szemlélőktől is függ.
Mindig lesz friss szennyes, Magyar Fotográfusok Háza-Mai Manó Ház, 2009. április 30-június 21.
Semmi a szín alatt, Nessim Galéria, 2009. május 5-június 5.
Rövid ima, Szent István Király Múzeum, 2009. május 9-szeptember 20.