az írás az EX archívumában
„mindannak ellenére, hogy az 1840-es évek óta a festészet és a fényképezés sokféle módon és kölcsönösen hat egymásra és lopkod egymástól, eljárásai alapjában ellentétesek. a festő alkot, a fényképész közöl" (Susan Sontag)
Eperjesi Ágnes egyike azon művészeknek akiknek alkotásai a '90-es évektől kezdve a mottóban leírt ellentét - amely könnyedén kiterjeszthető fotográfia és képzőművészet relációjára is - feloldásának bizonyítékai. Műveinek zöme azonban nem fotó hanem valamilyen régóta ismert vagy éppen általa újonnan kifejlesztett fotótechnikai eljárás útján létrejött alkotás. Eperjesi alkalmazott technikái által ugyanúgy a valóság leképezésének problematikáját boncolgatja mint a kizárólag fotóval dolgozó kortársai bár éppen a technikai kiindulópont különbözősége révén az alkotás-közlés egybeolvadása illetve a fotó és dokumentumszerűség megfeleltetésének illúzióvá foszlása nála más összefüggésbe kerül.
A mechanikus leképezés vizsgálata terén elsőként létrejött alkotásai a Sült képek sorozat 1994-ből. A Sült képektulajdonképpen sütésre használt tepsik a bennük készült süteményekkel ("sült pöttyökkel" - ahogy a címek sugallják) vagy azok "hűlt helyével" azaz sütés után ki nem takarított tepsik amelyek őrzik a bennük sültek negatív lenyomatát. A "negatívok" felfoghatók a sütés dokumentumainak a tepsibe égett zsiradék kirajzolja hogy milyen alakú méretű és mennyiségű sütemény sült benne. Tehát ugyanaz történik mint a fényképezéskor a filmen: a leképzéskor a valóság képét kapjuk meg negatívban.
Szintén 1994-ből valók a Polaroid fotogramok amelyek témájukat tekintve csendéletek és egy újonnan kifejlesztett technikával készültek: a főleg áttetsző üvegekből álló kompozíciókat nem összefüggő felületre hanem kis polaroidkockákra vetítette amelyek között az üresen maradt hézagokból geometrikus raszter alakul ki. A légies érzékeny téma ütközik itt a megvalósítás módjának tudatosságával a szubjektív az objektívval. A mechanikus leképzésben a személyes kézjegy hiánya - egyben a közvetlen érzéki aspektusok teljes kiiktatása - az alkotás tudatosságának intellektuális mozzanatának hangsúlyozása. Ez a mozzanat még olyankor is előtérben marad amikor az újszülött csecsemők válnak témává:Újszülöttek című 1996-ban készült fotogramsorozata 18 néhány napos csecsemő testlenyomatát örökíti meg. A cél azonban nem annak dokumentálása amit az első pillantásra eszünkbe jutó magzati ultrahangfelvételek és a gyermekekről készülő tengernyi fotó megörökít. A megörökítés gesztusa itt elhomályosul a képek szuggesztív transzcendenciája mögött - az arc nélküli személytelen kis testek lenyomatai a születést követő első heteket próbálja megragadni amikor a csecsemők még a külvilágra való ráeszmélés előtt állnak s közelebb vannak a magzati mint az emberi léthez. A mű nem a dokumentálás ténye hanem annak módja által éri el hatását. Téma és technika egymásra találása kölcsönös egymásra utaltságuk-egymásra utalásuk amely Eperjesi műveinek létrejöttét motiválja. Mindez ismét az alkotás tudatosságára a médiatudatosságra irányítja a befogadó figyelmét anélkül azonban hogy a művek nyújtotta élmény pusztán intellektuális maradna.
Az utóbbi években készített műveinek nagy része gyűjtőszenvedélyének a megnyilvánulásai. A különböző termékek csomagolására használt zacskókon fóliákon található kis képes használati utasításokat használja negatívként nagyméretű fotóihoz. A gyűjtemény a rendszerváltás óta halmozódik dokumentálva a termékcsomagolásban illetve a fogyasztási szokásokban végbement változásokat s mint ilyennek bevallottan kultúrtörténeti vonatkozásai is vannak. A kis ikonok a kiragadás és felnagyítás által elveszítik eredeti kontextusukat és Eperjesi vagy tematikus egymás mellé helyezésük (Szorgos kezek; Heti étrend; A tényleges tartalom) vagy más elemek beillesztésével (Táj tehénnel; Havi fix beosztással; Virág mértékkel I-II.) illetve egyszerűen címmel ellátva azokat (Erőn felül; Garancia végzetre) új kontextust hoz létre számukra amely által fogyasztási és képfogyasztási attitűdjeinket állítja pellengérre. A Szorgos kezek sorozatban téma-technika egymásra vonatkoztatásában nem átall odáig elmenni hogy a különböző takarítószereken megtalálható képes használati utasításokat csempékre nagyítja rá egybefoglalva a célt és az eszközt az okot és az okozatot.
Eperjesi amikor hagyományos fotótechnikai eljárásokat alkalmaz mint a fotó és a fotogram nem manipulálja magát a képet s még amikor montázst használ akkor is jól elkülöníthetők annak a különböző elemei. A leképezett dolog hitelessége így nem kérdőjeleződik meg mint történik ez más művészek manipulált fotói esetében az ábrázolás mindvégig az objektivitás köntösében marad a szubjektív vonások a téma és technika párosításának önkényességében illetve a "rekontextualizálás" mozzanatában mutatkoznak meg. Az alkotás-közlés mottó által jelzett ellentéte Eperjesi Ágnes művészetében úgy látszik feloldódni hogy a leképezés (közlés) tárgyilagossága éppen az alkotás intellektuális folyamatára helyezi a hangsúlyt.