Sétánk három különböző művészi programot reprezentáló kiállításra visz el bennünket. Különbözik a szüzsé, a médium-használat, ám közös a kiállítás mögött álló művészek temperamentumos elkötelezettsége.
Katarina Šević egyéni olvasatok megforgalmazására biztat a finom szálakkal egymáshoz rendelt tárgy-együttesével. Eperjesi Ágnes egy „talált tárgy” köré szervezi anyagát. Mi más lenne nála a centrális helyzetű médium, mint a fotó, hogy aztán filozófiai, művészetfilozófiai, kulturelméleti gondolatokat fogalmazzon meg általa. Elekes Károly mintha egy zártabb művészi keretrendszerben dolgozna a kollégáinál, de ez csak látszat, a festészeti térben tett stílustörténeti, szakmai és szemléleti kalandozások tágas univerzumot generálnak.
…
Eperjesi Ágnes kiállításához mellékelt füzetben a kiváló etnográfus, a kortárs tárgykultúrával foglalkozó Frazon Zsófia szövege olvasható. Mindezt azért tartjuk fontosnak megemlíteni, mert, amellett, hogy nagyon szép a szöveg, a kiállítás origója egy új népi hóbort: az ehető képekkel díszített ünnepi torták divatja. A jelenség nem véletlenül „találta meg” Eperjesi Ágnest, hiszen művészetének fontos alkotórészei a populáris képi jelenségek, mint, ahogy a rövidebb-hosszabb nyelvi alakzatok. Az Ehető én című kiállítás (is) két szöveg közötti feszültségében teljesedik ki: az egyik, az ehető fotók rendelésére biztatja a nagyérdeműt, míg a másik azt mondja: „Ne csinálj magadnak ehető képet!”. Ez utóbbit a szöveg köré szervezett fotó nyomatékosítja. A művész diákok előtt áll egy osztályteremben, kezében egy ehető képpel díszített torta, míg a táblán az idézett mondat. A kétrészes kép melletti videón pedig már azt látjuk, ahogy a diákok kissé zavartan, fenntartásokkal tömik magukba a sütemény-testet. Mi másról lenne itt szó, mint a zsidó-keresztény hagyományokon alapuló tanításról, hogy felelősséggel bánjunk a képekkel. Mert ellenkező esetben: „Semmi varázslat, semmi mágia, semmi rítus. Bár ünnep: születésnap, ballagás, esküvő” (Frazon Zsófia).
…