„A látványról prizmán keresztül készítek fényképet. (Goethe hasonló módon kísérletezett, csak ő nem tudott fotót készíteni.) A prizma egyébként extrém módon erősíti fel azt a minden optikai rendszerre jellemző hibát (kromatikus aberráció/színi hiba), amit a fotósok alapvető problémának tartanak, mely elől menekülnek, és amit elég jól tudnak korrigálni. A tárgyak szélein, pontosabban a kontrasztok mentén a tárgyak körvonalai feloldódnak, és a szivárvány színeibe fordulnak. Az eredmény tudományos ízű varázslat, vagy fordítva: egyfajta absztrakt tárgyilagosság. Így lesz a szikár konceptuális művészetből (Blinky Palermo, On Kawara stb.) színes vásári mágia, így válik teljessé a műtárgy elanyagtalanításáról szóló konceptuális/minimalista utópia – semmi nem marad belőlük, csak egy fénytört szellemkép.”
“I take a photograph of the view through a prism. (Goethe used to experiment the same way, only he could not take photographs.) The prism, by the way, tends to extremely amplify the error characteristic to a certain extent of all optical systems – called chromatic aberration – that photographers regard as a fundamental problem to be avoided, a problem, however, that can be fairly well corrected. At the edges of the object photographed, or more precisely along the contours, the outlines of the object dissolve and turn into the colours of the rainbow. The process results in some kind of an effect of scientific magic, or, conversely, a sort of abstract objectivity. That is how ‘skinny’ concept art (Blinky Palermo, On Kawara etc.) turns into colourful circus magic, and that is how the conceptualist/ minimalist utopia of the dematerialization of the artwork comes to full circle: in the end nothing remains except for a refracted ghost image.”