2016. január 16.
ICA-D, Dunaújváros
I. tétel. MEMENTO MORI
A Fotográfiát nézve soha nem tagadhatom le, hogy a dolog ott volt. Semmiféle írás nem képes ilyen bizonyosságot adni. A nyelv fő baja az, hogy nem tudja hitelesíteni önmagát.
KAR:
egyszerre a múlt és a valóság
A fénykép mindig láthatatlan; bármit mutat is, bárhogyan. Soha nem a fényképet látjuk. Az ábrázolt tehát összenő a fényképpel.
KAR:
egyszerre a múlt és a valóság
A múlt igazi képe tovaszáll
Eleinte nem tudtam, hogy az ábrázolt dolgoknak ebből a konok, állandó jelenlétéből fakad a lényeg, amely után kutatok.
KAR:
egyszerre a múlt és a valóság
A technika fogalma dialektikus kiindulópont, amelyből a forma és a tartalom terméketlen ellentéte legyőzhető.
KAR:
egyszerre a múlt és a valóság
A múlt igazi képe tovaszáll
Az önfényképezés és a megélt élet lepörgése a haldokló előtt.
Bár az időt nem fényképezték le,
Az emlékezet nem ügyel az adatokra.
KAR:
Az emlékezés két módja
A múlt igazi képe tovaszáll
egyszerre a múlt és a valóság
A Fotográfia, lényegét tekintve nemcsak, hogy nem emlék, de valójában gátolja az emlékezést, és nagyon hamar ellen-emlékezetté válhat.
Senki se hiszi, hogy a táblakép bármilyen értelemben is egylényegű lenne tárgyával; a festett kép azt csak ábrázolja, vagy utal rá. De a fénykép nemcsak hogy „olyan”, mint a tárgya, nemcsak hódol előtte. Tárgyának része és kiterjesztése is; birtokbavételének, leigázásának hatékony eszköze.
KAR:
Nem.
A világ kilúgozásának és gondolati tárggyá alakításának alattomos eszköze a fénykép, s ma javarészt az utóbbiból merítjük az ismereteinket arról, hogy hogyan festett a múlt, s milyen kiterjedésű a jelen.
KAR:
Ó nem!
Ami a képeket a fenomenológia „valóban létezőitől” megkülönbözteti, az a történelmi indexe. A képek történelmi indexe nem csak azt mondja, hogy egy bizonyos korhoz tartoznak, hanem azt mondja, hogy csak egy meghatározott időben válnak olvashatóvá.
KAR:
Á nem!
Nem úgy van ez, hogy az elmúlt a fényét a jelenbélire, vagy a jelenbéli a fényét az elmúltra vetíti, hanem az a kép, amelyben a volt a mosttal villámszerűen konstellációba kerül.
KAR:
Pont, hogy nem.
Nő + férfi hang együtt:
A kép a nyugvópontra jutott dialektika. Mert míg a jelen viszonya az elmúlthoz tisztán időbeli, a volté a mosthoz dialektikus: nem időbeli, hanem képi természetű. Csak a dialektikus képek valóban történelmiek, azaz nem archaikus képek. Az olvasott kép a megismerhetőség mostjában a legmagasabb fokon viseli a kritikus, veszélyes pillanat bélyegét, amely minden olvasásnak az alapja.
KAR:
Nem! Ó nem! Á nem! Pont, hogy nem!
II. tétel. PHOTOSEX
FÉRFIkórus: Mi úgy használjuk a fényképezőgépet, mint egy női nemi szervet. A zár, miként a vagina, kinyílik, és az érzékeny anyag megtermékenyül a fénysperma által. Utána előhívjuk, azaz megszületik a gyerek. Lehet, hogy a paparazzik, akik jönnek a hat kilométeres objektívjeikkel, fallikus szerszámot használnak. Ám számunkra a fényképezés egy minden tekintetben nőies folyamat, egy megtermékenyülés-, előhívás-, megszületés-kapcsolat.
Nők megtapsolják a férfiakat
Szerencse, hogy Molly könnyen túlesett rajta.
Ki kellene találni valamit, hogy ez másképp legyen. Hogy magamat mint megnevezőt is, és ne csak mint megnevezettet lássam.
Ellek míg élek.
Behunytam a szemem.
KAR:
ELŐKAPJA
Ha ugyan behunytam.
KAR:
RÁFOGJA
Beállítottam a jelenetet, a csúfondáros csókokat, kedvesen eltolja a kezem, amely le akarja vetkőztetni.
KAR:
ELSÜTI
Megtörténhetne így is, nagyon is megtörténhetne.
KAR:
LEKAPTA
A fényképezés heroikus közösülés az anyagi világgal.
NŐI kórus:
Mi úgy használjuk a fényképezőgépet, mint egy férfi nemi szervet. Az objektív, miként a fallosz, megmerevedik a fényre, és aztán elsül és megtermékenyíti az objektet. Utána előhívjuk, azaz megszületik a gyerek. Lehet, hogy ők, a tágra nyitott blendével és az érzékeny kis anyagaikkal vaginális szerszámot használnak. Ám számunkra a fényképezés egy minden tekintetben férfias folyamat, egy izgalomba jövés, célzás és megtermékenyítés-kapcsolat.
A szöveg összetekerve a fiúk lába között. Megtapsolják a nőket
Női és férfi hang kánonban, eltolva:
Felöltözhetsz! Lefényképeztelek!
III. tétel. ÉNGÉP
De azt nem mondta el, ami leginkább nyomta a szívét: levenni őt az utcán, amikor azt hitte, hogy nem látja, eldugott kamerák lőtávolában tartani, úgy lefényképezni, hogy nemcsak a lány nem látja őt, de ő sem a lányt, meglepni, milyen akkor, amikor nincs rajta a tekintete. Nem mintha valami különöset akart volna fölfedezni; nem volt féltékeny a szó közkeletű értelmében. Egy láthatatlan testet akart birtokolni, egy olyan lányt, aki tökéletesen egyedül van, akinek a jelenléte feltételezi az ő és mindenki más távollétét.
Van valami a ragadozóból abban, aki fényképez. Embereket fényképezni annyi, mint erőszakot követni el ellenük, hiszen a fényképész úgy látja őket, ahogy ők sose látják önmagukat, s olyasmit tud meg róluk, amit ők maguk nem tudhatnak; a fénykép az embert tárggyá minősíti át, s ez a tárgy jelképesen birtokba vehető.
Ha a fényképezőgép szublimált fegyver, akkor a fényképezés szublimált gyilkosság.
KAR:
fényképezőgéppel fölszerelt ember
Elpuhult gyilkosság, mely illik szánalmas, riadt korunkhoz.
KAR:
emberrel fölszerelt fényképezőgép
Férfi/Női hang egyszerre:
A fényképezés aljas mánia, amely lassanként birtokba veszi az egész emberiséget, mert az nemcsak szerelmes a torzságba és perverzitásba, hanem egyenesen belebolondult. Rövid idő múltán már csak ezt a torz és perverz világot képes valósnak látni. Az emberek fényképeiken nevetséges, a felismerhetetlenségig kifordított, megcsonkított bábuk, akik rémülten bámulnak, bárgyún, ellenszenvesen. A fényképezés alantas szenvedély, amely az egész világot, a társadalom minden rétegét hatalmában tartja. Betegség, amely a teljes emberiséget megtámadta, s amelyből nincsen gyógyulás. A fotóművészet feltalálója a legemberellenesebb művészet feltalálója. Neki köszönhetjük, hogy a természet visszavonhatatlanul deformálódott, amint a benne létező ember is, aki önmaga perverz fintorává torzult. A fényképészet a huszadik század legnagyobb szerencsétlensége.
KAR:
Katasztrófája.
Fényképezek, tehát vagyok?
KAR:
Fényképeztek, tehát vagytok?
Fényképeznek, tehát vagyok?
KAR:
Fényképeznek, tehát vagyunk?
KAR:
Fényképezünk, tehát vagyunk. Fényképezünk tehát vagyunk! (ismétlés)
IV. tétel. EMLÉKEHELY
Nevetés hangja felvételről
Nevetnek az unokák, és átfut rajtuk a rémület.
A tanúvallomások bizonytalanok.
KAR:
a mosoly megmerevedik anélkül, hogy utalna még az életre, amelyből kiemelték.
A fénykép sajátja az, hogy képes visszahozni a halottat.
Kínoz a kép.
KAR:
Ó, mi mindent tudnának mesélni ezek a képek,
ha szóra nyitnák néma ajkaik!
Mert ha már nem leszek, senki sem tanúskodik majd róla, csak a közömbös Természet marad fenn.
Rettegünk a régi fényképektől.
A mosoly megmerevedik anélkül, hogy utalna még az életre, amelyből kiemelték.
Ha az ember egybeesne a fényképével, akkor nem is létezne.
Azok a jelenetek, amelyekre emlékezünk, olyan elv szerint rendeződnek el, amely lényegét tekintve különbözik a fotóétól.
KAR:
Tényleg?
A fényképezés az adottat térbeli vagy időbeli folytonosságként ragadja meg. Az emlékképek megőrzik, amennyiben jelentenek valamit. Mivel a dolgok a csak térbeliben éppoly kevésbé oldódnak fel, mint a csak időbeliben, ezért az emlékképek éles ellentétben állnak a fotográfiai visszaadással.
KAR:
Ó nem!
Az emlékképek töredékként jelennek meg – töredékként, mert a fényképezés nem ragadta meg az értelmet, amelyre vonatkoznak.
KAR:
Á nem!
A fényképezés innen nézve olyan sokaságként jelenik meg, mint ami hulladékból áll össze.
KAR:
Tényleg? Ó nem! Á nem!
Én meg, a másik oldalon, egy másik idő rabja voltam, ahol csak a kamerám objektívje vagyok, egy merev, közbeavatkozni képtelen tárgy.
V. TÉTEL: FOTOELMÉLETI VASÖKÖL
A fotográfia filozófiájára azért van szükség, hogy a tudat felszínére hozza a fotográfiai gyakorlatot; ez pedig azért kell, mert ebben a gyakorlatban jelenik meg egyáltalán a szabadság egy modellje, posztindusztriális kontextusban. A fotográfia filozófiájának kell fölfedeznie, hogy az automatikus, programozott és programozó apparátusok világában az emberi szabadságnak nincs tere; azért, hogy végül felmutassa, hogyan lehetséges mégis teret nyitni a szabadságnak. A fotográfia filozófiájának az a feladata, hogy gondolkozzék a szabadság - és így az értelmezés - lehetőségeiről egy apparátusok uralta világban; hogy azon gondolkozzék, hogyan tud az ember mindennek ellenére életének a halállal szemben értelmet adni. Egy ilyen filozófia azért szükséges, mert ez a forradalom egyetlen formája, amely még nyitva áll előttünk.
KAR:
nyitva áll (ismétlés)
Dereng?
Negatív.
Szerinted?
Homályos.
Vágod?
Nem akarom tudni. (eldobjuk a szövegeinket)