Eperjesi Ágnes (1964): Pályaív (Az Ernst Múzeum bejárata feletti mozaik (frottázs), 2018
(akció-)frottázs és fotódokumentáció a folyamatról ( 8 fotó), 320 x 150 cm és 90 x 25 cm
Az Ernst Múzeumot 1912 májusában a neves műgyűjtő és művészetpolitikus Ernst Lajos alapította. A Fodor Gyula tervezte szecceciós épületben, amely jelenleg védett műemlék, az első emeleti múzeum 14 teremében a gyűjteményét, a főhomlokzati traktusban pedig kortárs kiállításokat mutatott be. Az intézmény fenntartását részben lakások bérbeadásából, később aukciók rendezéséből igyekezett fedezni. Az 1930-as gazdasági válság Ernst vagyonát is felemésztette így a múzeum épületének eladása után felmerült, hogy a gyűjteményt egy közintézmény számára az állam vásárolhatná meg. Ennek sikertelenségében több tényező, talán Ernst Lajos zsidó származása is szerepet játszhatott. A pénzügyi krízis miatt 1937 tavaszán a gyűjtő öngyilkos lett, halálát követően a gyűjteményét elárverezték.
Az egykori múzeum az ötvenes évek elején került a Műcsarnok – Kiállítási Intézményekhez és egy rövidebb időszak kivételével (2000–2007) utódintézményének kezelésében maradt.
Az Ernst Múzeum 2013-as augusztus elsején történő bezárását és a pár hónappal később, a magyar fotográfia hírnevének népszerűsítésére létrehozott Robert Capa Központ megnyitását (ezzel együtt a száz éves intézmény nevének eltüntetését) heves viták kísérték. A Szabad Művészek csoport egy Capa nevében írt levél-petícióval tiltakozott. Nem csupán a szakmai egyeztetés és transzparencia hiányát kérték számon a hazai képzőművészetben egyedülálló intézmény átalakításával, a tulajdonosváltással kapcsolatban, de a kortárs művészet terének további szűkítése ellen is tiltakoztak.
Eperjesi Ágnes képzőművész a hajdani Ernst Múzeum épületének bejárata feletti mozaik-feliratról – ami az épület egyetlen, annak múltjára emlékeztető és el nem távolítható felülete –, átdörzsöléses technikával készített lenyomatot. A frottázst 2016-ban a Capa Központban rendezett Hazahaladás című egyéni kiállítása kapcsán tervezte el. Kiállításán a társadalmi tudatosság, a felelős döntés, a művészet és politika viszonyára is reflektáló kritikai tárgyú munkák szerepeltek. A kiállítás, eredeti szándéka szerint, helyet adott volna egy a művészeti közegben elmaradt vitát pótló csoportreflexiónak is. Eperjesi végül egy nyilvános beszélgetést rendezett az Eleven emlékmű csoporttal, akikkel 2014-es megalapításuk óta dolgozott együtt. A csoport a budapesti Szabadság téren felállított A német megszállás áldozatainak emlékműve elleni tiltakozás sorozat kapcsán alakult. Eperjesi számára a csoport működésmódja a hatalmi emlékezetpolitika történelemhamisítására mutatott rá és ezzel szemben a nyilvános véleményalkotás közösségi, részvételi lehetőségét reprezentálta. A beszélgetés központi kérdése az volt, hogy miképpen legitimálja, illetve legitimálja-e hatalomkritikai műveivel a kortárs művész egy intézmény hatalmi kisajátítását azáltal, hogy kiállít benne.
Eperjesi két évvel később, az intézménytől részben függetlenül valósította meg az emlékezés és a felejtés problémáját tematizáló frottázs akciót, amely értelmezhető köztéri munkaként, anti- vagy spontán emlékműként vagy az intézménytörténeti változás dokumentációjaként is.
Eperjesi 1987 óta kiállító művész és bár sokféle médiumban alkot, praxisának fókusza a fotográfia sajátosságainak, lehetőségeinek és jelentéseinek vizsgálata. “A változás stációinak megfigyelése” – írja –” nem csak mediálisan, hanem társadalmi kontextusban is érdekel. Az egyéni tapasztalatokból sohasem közvetlenül, hanem azok társadalmi-politikai-tudományos kapcsolódásainak analitikus feltárásából következnek a műveim.”
Az akció-frottázs létrehozásában segítséget nyújtottak: Beck András, Gál Csaba, Kappanyos András, Lődi Virág, Ruszty László.